Jelenlegi ügyfélszámom mellett 2-3 hónap is eltelhet, mire sorra kerülnél.
Ennek figyelembevételével jelentkezz!

Tisztítások, rontáslevétel

Tudtad, hogy rontást sorban állás, autóvezetés közben is összeszedhetsz? Nem szükséges hozzá különösebb technika, sőt még átgondolt szándékosság sem. Mikor takarítottad ki utoljára a lakásod vagy a munkahelyed? Nem, most nem a rongya és a porszívóra gondolok, hanem energetikailag. Erre is szükség lenne időközönként. Nos, ha nem szeretnél rám várni, végezd el a Sorsfordító Varázslatok Tanfolyamot. A gombra kattintva megtalálod a részleteket.

„Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező
pozitív és negatív érzéseimért egyaránt, és ezt a magam számára hangosan is ki merem mondani.”
(Csernus Imre)

Állandóan fáradt és kimerült vagy?
Nem érzed jól magad a bőrödben?
Kellemetlen érzések fognak el a munkahelyeden, vagy amikor hazaérsz?
Visszatérő problémáid vannak, amiben felfedeztél már bizonyos mintázatot, ismétlődést is?

Elképesztően sok negatívum ér bennünket nap, mint nap! Egyre inkább arról szól az élet, hogy akkor lehet előre jutni, ha eltapossuk a másikat. Rendkívüli mértékben megnőtt a rosszindulatú emberek számra. Ebben a világban pikk-pakk összeszedhetsz bármilyen rontást, átkot, ami beárnyékolhatja az életed.

A Tisztítás, Rontáslevétel elhozhatja számodra a megkönnyebbülést!

Változtasd meg a mindennapjaid! Tedd könnyebbé az életed, cselekedj Önmagadért, hogy felszabadultan mondhasd, Minden rendben van!

Honnan jönnek a negatív energiák?

Felhívnám a figyelmed arra, hogy saját magadnak is kívánhatsz úgy rosszat, vagyis megátkozhatod úgy magad, hogy ennek nem is vagy tudatában. Bizonyos esetekben nem szükséges semmilyen külső személy ahhoz, hogy rossz érzések fogjanak el, úgy gondold szerencsétlen vagy. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a kellő indulattal odavetett bántó szavaknak, mondatoknak is igen nagy erejük van. Arról is tájékoztatnom kell téged, hogy nálam nem sokan voltak azért, hogy megkérjenek, átkozzam meg XY-t, tegyem tönkre az életét. Az emberek – szerencsére – önzők, így mindenkinek az áll érdekében, hogy a saját céljait megvalósítsa. Nem arra költik a vagyonukat, hogy másoknak ártsanak. Legalább is nem drága szertartássokkal.

De nézz csak körül! Mit látsz az embereken?

A legtöbbjük dühöng, veszekszik, szidalmazza a másikat, „csakazértis” keresztbetesz, rosszalló tekinteteket mér, és még sorolhatnánk reggelig. Ezek azok az energiák, amik rád rakódnak, részben még akkor is, ha nem ellened irányulnak. Szépen hazacipeled magaddal, így még az otthonodat is jól beszennyezed. Gyűjtögetsz és gyűjtögetsz, majd végképp nem érted, miért vagy olyan lehangolt. Ezt mind-mind rendszeresen el kellene távolítani.

Mit érhetsz el a Tisztítások, Rontáslevétel alkalmazásával?

Sok-sok energetikai „kosztól” szabadulhatsz meg, beleértve magadat és az életteredet is. Megtisztult testtel és elmével állhatsz a napi kihívások elé. Távol tudod tartani magadtól a rosszakarókat; riválisaid; ellenfeleid kisebb hatást gyakorolnak rád. Felszabadultan és energiával teli életet nyerhetsz!

Segítségedre lehetek, ha:

a szokásos nagytakarítást végre saját magadon is elvégeznéd;

nem csak seprűt és portörlőt fognál a kezedbe, az életterületed energetikailag is kitakarítanád (munkahelyed és otthonod is beleértve);

feloldanád a régen összeszedett sérelmeid, mert tiszta lappal szeretnél új útra kelni;

felfedeznéd és lebontanád a benned rejlő tudatalatti akadályokat;

energetikai védelemre van szükséged.

Mit nyersz?

Felszabadultságot.

Megkönnyebbülést.

Kiutat a nehézségekből.

Megszűnő a nyomás.

Eltávolodó a rosszkarókat.

Oldódó korlátokat.

Miért bízhatod rám magad?

A tanulmányaim alatt – melyeket elsősorban az Atlantisz Temploma Rend oktatási keretein belül végeztem – a szertartások összeállításának módjai mellett megértettem az összefüggéseket, az Univerzum törvényeinek működési rendszerét. A spirituális fejlődésen kívül nagy hangsúlyt fektetek a pszichológiai ismeretekre is, hogy pontosan meglássam, mik azok a személyiségbeli felvett minták, amik az akadályokat képzik abban, hogy könnyebb, feszültségektől mentes, sikeres és boldog életed legyen. A tisztítások, rontáslevételek sokszor nagyfokú önismeretet is adnak, elválaszthatatlanok egymástól és rendkívüli előrelépéseket biztosíthatnak számodra. Mindent részletesen elmagyarázok neked, ne maradjon benned kétely semmivel kapcsolatban. A biztonságos előrelépés és a tisztítás hatásának megőrzése érdekében nem hagylak magadra. Elvégzendő feladatokat is kapsz, hogy stabilizálni tudd a kialakított pozitív eredményeket és a lehető legkisebb legyen a visszaesés.

Milyen költségekre számíts?

Egy szertartás kb. 1,5-2 órát vesz igénybe. A kívánt eredmény elérése érdekében a személyiséged akadályozó részeivel is foglalkozunk, én is beleadok apait, anyait. Minden szertartás alapára kb. 45.000.- forint, ami emelkedhet a megoldandó feladatoktól, bonyolultságtól függően. A pontos költségekről előre tájékoztatlak az árajánlatban, így nem érhet váratlan helyzet. Az összegben benne vannak azoknak az anyagoknak a kiadásai, amik nekem a szertartás elvégzéséhez szükségesek, és amik a Te házi feladatod részeit képzik.

Ha több találkozóra van szükség, mert összetettebb a problémád, több oldalról is dolgozni kell, akkor sem kérek tőled egyszerre többszázezer forintot! Választhatsz, hogy előre utalással, banki befizetéssel, vagy a személyes találkozónk időpontjában rendezed az aktuálisan felmerülő részt.

Elég lesz egy szertartás?

Ez a körülményeidtől függ. Bármiben is akarsz előrelépni, ha az önbizalmad és az alap hozzáállásod csiszolása is szükséges, előfordulhat, hogy több szertartás vezet eredményre. Egy csakra harmonizálás könnyebb lehet, mint egy összetett átok levétele. Gondolkodj mindig rendszerben! Ha alapvetően negatív a gondolkodásod, pesszimistább vagy, akkor hiába szedjük le rólad a negatív energiákat, előbb-utóbb vissza fogod húzni magadra. Ezekkel folyamatosan foglalkozni kellene, tehát itt kapcsolódik be az önismereti rész.

Ne késlekedj!

Írd meg az űrlapon a problémádat, hogy minél hamarabb megkapd a választ!

Mi fog történni miután kitöltöd az űrlapot?

Miután kitöltötted az űrlapot, egy visszaigazoló e-mailt küldök üzeneted beérkezéséről. Amennyiben ezt nem kapod meg, szólj nekem a sz.eva@varazslatoselet.hu címen. Miután elolvastam az üzeneted, felveszem veled a kapcsolatot és onnan már folyik minden a maga útján, közvetlenül tudunk egyeztetni.

A fent leírtak alap tájékoztatást nyújtanak, a szertartást, technikákat mindenképp a Te igényeidre szabjuk. Nem érdemes halogatnod, egy levél megírása semmibe nem kerül. Ráérsz a válaszom után gondolkodni, hogy mi tévő legyél.

Milyen eredményekhez jutsz?

jobban rálátsz, mit is okozta a jelenlegi nehézséged;

oldódnak a tudatalatti blokkjaid;

megláthatod azokat a hátráltató mintákat, melyek a személyiséged részeit képzik;

a szertartás segítségével abba az irányba mozdulnak el az energiák, ami biztosítja az előrelépést a célod felé;

a házi feladat segít fenntartani az elért eredményeket, távol tartani a negatívumokat;

jól érezheted magad a bőrödben, még a nehezebb körülmények ellenére is;

nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb életet élhetsz.

„Egy olyan világban, mely folyamatosan azon dolgozik, hogy más akarj lenni,
mint aki vagy, önmagad maradni az egyik legnagyobb eredmény.”
(Ralph Waldo Emerson)