A belső virágzás és a kvantumugrás

kvantumurgás

Láttál már virágot, ami egyik napról a másikra ott pompázik előtted? Mármint tényleg csak úgy, hipp-hopp, egyik reggel még semmi, másnap pedig virágszirmokkal integet? Persze, hogy nem. És mégis, ha ránézünk egy virágzó növényre, olyan, mintha varázsütésre történt volna az egész. A természet azonban titokban dolgozik. A virágzás egy hosszú, csendes előkészület eredménye. Először a föld alatt, a magban, a szárban, majd a rügyekben és így tovább. Mire mi a felszínt csodáljuk, már egy műsor a hátérben lezajlott.

Ám ez nemcsak a növények története. Ez a miénk is. Gyakran azt várjuk magunktól, hogy a belső fejlődésünk azonnal látványos és hatásos legyen, mintha az ébredés egy éjszaka alatt megtörténne. Sokszor nem vagyunk hajlandóak várni, csak a virág érdekel.

A virágzás egy ciklus önmagunkban

A világ gyorsul. Az 5G internet, a rendelés másnapra jön, a kedvenc sorozat új része még meg sem jelent, de már spoilerezik. Ezt a gyorsaságot szeretnénk önmagunktól is. Azonnal ide mindent!
„Hadd fejlődjek már holnapra! Hozzon valaki megvilágosodást, lehetőleg csomagolva! Teremjen itt a célom egy héten belül!”

Itt jön be a kvantumugrás-fantázia. Ez az a hiedelem, hogy ha elég jó mondatot olvasol, elég erősen gondolkodsz vagy elég látványosan sírsz egy terápián, akkor BUMM! megváltozik az életed.

Persze, a pillanat látszólag ilyen. De a háttérben? Ott van húsz év keringés ugyanabban a spirálban, számtalan “majd holnap változtatok” este, meg egy csomó belső fortyogás, amit addig senki nem látott. A kvantumugrás valójában a látható csúcspontja annak a folyamatnak, amit addig csináltál csendben, következetesen, néha káromkodva.

A kvantumugrás valóság vagy spirituális instant leves?

A kvantumugrás fogalma azt írja le, amikor egy részecske nem fokozatosan halad át egyik állapotból a másikra, hanem hirtelen, egyik pillanatról a másikra „ugrik”. Egyszer itt van, aztán bam, már ott. Nincs köztes állapot. Nincs lassú kúszás. Csak ugrás.

Ez inspiráló metaforává vált a belső változásokra. Sok önismereti útkereső vágyik ilyen tudatszint-ugrásra: egyik pillanatban még szorongás, másikban már béke. A valóságban azonban ez oltári ritka. Legtöbbször akkor történik meg, amikor már rég megtettünk minden előkészületet, csak nem tudtuk, hogy épp az utolsó lépés jön.

Vegyünk egy példát. Ott van Lilla, aki tíz éve minden párkapcsolatában ugyanazt a forgatókönyvet játssza. Ő ad, a másik elfogad. Ő alkalmazkodik, a másik él. Ő önfeláldozó, a másik élősködő. Aztán egy reggel felkel, ránéz az ágy túlsó felén szundikáló „kihasználó gazfickóra”, és azt mondja: „Ennyi volt.”
Barátnői tátott szájjal nézik. „Te? Hogyhogy most? Na végre!”
Ám Lilla belül már évek óta érlelődött. Ez nem hirtelen jött döntés volt, csak látszólag egy kvantumugrás, valójában a sok kis belső felismerés, elengedés és felemelő tapasztalat eredménye.

A kvantumugrás, amikor a csendes érés láthatóvá válik

Sokan úgy érzik, hogy „valamitől megvilágosodtak”, vagy „egyszer csak rájöttek”. De ezek mögött mindig ott van a mély, belső munka. Érzések jönnek-mennek, új nézőpontból szemléljük a sztorikat, elengedések történnek. Lehet, hogy úgy véled, még mindig ugyanott vagy, de az átalakulásod zajlik, hogy utána Te is virágozhass.

Mi történik bennünk a belső virágzás előtt?

  • Évekig ismételjük ugyanazokat a mintákat.
    Például mindig segítünk másoknak, csak adunk, aztán kiégünk, mert senki nem segít nekünk. (Te is ismered azt a mosolyt, ami mögött már remeg a bal szemhéjad?)

  • Vágyunk a változásra, de halogatjuk.
    „Majd holnap. Csak még ezt megcsinálom.” Vagy: „Majd a nyaralás után.” Aztán a nyaralás után kell egy pihenés a pihenésből.

  • Észrevétlenül gyűlik bennünk valami.
    Feszültség. Tudás. Önismeret. Apró felismerések. És aztán egyszer csak ELÉG lesz.

Mire érdemes figyelni?

  • Visszatérő érzések. Ha valami újra meg újra szorít, idegesít vagy elszomorít, az valószínűleg nem véletlen.

  • Ismétlődő minták. Ugyanaz a típusú helyzet, ember, konfliktus. Ezek nem akadályok, hanem tükrök. Nézz bele bátran.

  • Fáradtság, ingerlékenység. Néha az érés jelei. Az a belső feszültség, ami akkor jön, amikor már változnál, de még nem merted meglépni.

Mit tehetsz virágzás előtt?

  • Ne bántsd magad a tempód miatt. A pitypang nem nézi le a rózsát, ami később virágzik.

  • Figyeld a jeleket, ne siettesd. A kvantumugrás nem elhatározás, hanem természetes belső átalakulás eredménye, amikor már csak a végén eszmélsz. Légy figyelmes, tudatos menet közben is.

  • Ne várd, hogy majd „érkezik egy erő”. Te vagy az az erő. Csak hagynod kell, hogy dolgozzon.

  • Nevess néha magadon. Ha harmadszor futsz bele ugyanabba a helyzetbe, legalább vedd észre, hogy már memorizáltad a forgatókönyvet. Innen már csak egy lépés, hogy átírd.

Aztán… történik valami. Egy mondat. Egy érzés. Egy felismerés. És mintha hirtelen változnánk meg. Pedig ez a hirtelen váltás a hosszú, belső folyamat felszínre bukkanása. A te kvantumugrásod nem csoda, hanem az a pillanat, amikor az eddig gyűjtött tudás, élmény, fájdalom, bátorság, döntés, csend összeér és lépsz egy hatalmasat. Ahogy a virág is hetekig érlelődik, mielőtt kibontakozna, úgy a mi változásaink is érési időt igényelnek.

Amikor egy bimbó végre kinyílik, az nem egy új kezdet. Az egy beteljesedés. Az a folyamat, ami hetekkel, hónapokkal korábban már elkezdődött, csak mi még nem láttuk. Amikor végre meghozol egy döntést – legyen az egy új út, egy kapcsolat lezárása, egy új szokás elkezdése –, az nem ott és akkor születik meg. Az már régóta dolgozott benned, így eljön a pont, ahol hirtelen megteszed a saját kvantumugrásod. A belső változás kívülre kerül, cselekedsz.

A természet tanít, ha megfigyeled

Gondolj csak bele: a természet nem gyárt posztokat a fejlődéséről. Nem vár tapsot. Nem hajszolja magát. Nem kap frászt, ha valami késik. És főleg nem próbál egyszerre minden virágot rávenni arra, hogy pontosan egy időben nyíljon ki. Nézd meg tavasszal a rétet. Van olyan virág, ami már kinyílt. Akad olyan növény, ami még csak rügyeket hoz. Léteik, ami épphogy kibújt a földből. Azonban egyik sem kérdőjelezi meg saját ciklusát és főleg nem agyal azon, hogy „vajon készen vagyok-e egyáltalán a növekedésre?”. A virág nem sietteti magát, de nem is tartja vissza és nem hasonlítgatja magát a többiekhez.

Ugyanez igaz lehetne rád is. Maga a ritmus, mert a saját tempód kell figyelembe venned. Te sem vagy lemaradva, ha most még csak érzed, hogy valami új készül. Neked is van egy egyedi, természetes ritmusod, amit nem sürgethetsz. Ám lehet, hogy már csak arra eszmélsz, hogy a döntés, a cselekvés megszületett. Kísérd rendszeresen figyelemmel, honnan hová jutottál.

A virágzás nem cél. Hanem válasz.

A kvantumugrás, a virágzás a fenti szempontok alapján egy eredmény. Annak az eredménye, hogy megtalálod saját belső ciklusod és haladsz előre. Ne várd a hirtelen semmiből jött csodát. A virágzáshoz nem kell keményen dolgoznod, tökéletesnek lenned, kipipálni az önismereti listát… Csak sétálni kell a úton, néha pihenni egyet, majd menni tovább. Felvállalod, aki épp vagy, nem vársz a megfelelő pillanatra, a még jobb énedre, hanem „csak” kinyílsz, megnyílsz (mindenféle jóra és szépre) és lépegetsz még tovább.

Közben észreveszed, hogy másként látod az eseményeket, a körülményeid, máshogy reagálsz, válaszolsz. Már nem esel bele abba a csapdába, mit régebben. Már nem akarod meggyőzni a másikat. Már nem akarod visszahúzni magad. Ez az a pont, amikor nem kell erőlködni. Mert belül már megtörtént a váltás. Kívül most kezd látszani. A virágzás tehát nem a felszínen kezdődik, hanem ott, ahol az igazi változások mindig elindulnak: benned.

Holt tartasz most a virágzás felé vezető úton?

Szeretettel:
Szuromi Éva

Ez is érdekelhet:

kvantumurgás

A belső virágzás és a kvantumugrás

megújulás

Megújulás, ahogy a valóságban zajlik

a szeretet

A szeretet rezgései és a kvantumfizika