Adventi üzenet
4. rész
Közelednek az Ünnepeknek, és ilyenkor mindenki hozza a saját kis karácsonyi stílusát. Van, aki fejvesztve rohan a boltok között, mintha akciófilmben lenne. Ott vannak a babaházzal és kisautóval hadakozó hősök, akiknek a játékosztály a vadon. Ne feledkezzünk meg a konyhatündérekről, akik roskadásig tömik a karácsonyi asztalt, ám a tányéroknak már nem marad hely. Más hetekkel előre kipipál mindent és elégedetten kortyolgatja a forralt bort. Persze ott a jól ismert karácsonyi logisztika: ki jön, ki megy, ki hol alszik és mikor kerül sor arra az apró programra, amit úgy hívunk, hogy magad.
Miközben mindenki a saját kis ünnepi túlélőtúráját futja – ki a bevásárlókocsi felett vív hősies csatát, ki a bejglivel köt életre szóló barátságot –, könnyű elfelejteni, hogy az ünnep tulajdonképpen egy sokkal csendesebb dologról is szól. Arról a pillanatról, amikor leülsz, kifújod magad és végre elmélkedsz a Karácsony lényegén. Hát nézzük mi is ez.
„Szeretett Ember,
ebben az évben legyen a születésnapom a tiéd is. Légy ezen a napon tudatos arra, hogy te az vagy, aki általam megszületett. Te magad vagy a kiválasztott, a Megváltó, a Messiás, az életed Megváltója.
Az nem lehetséges, hogy egyetlen ember megváltja a Föld és az egész emberiség bűneit. De az mindenki számára lehetséges, hogy felismerje önmaga dicsőségét, teljességét. Abban a pillanatban, amikor felismered önmagad, szeretett Ember, elnyered a megbocsátást.
Mert a tökéletességben nem létezik sem bűn sem bűnösség. A bűn, büntetés, bűnösség az emberi elme és az egó kreálmánya, hogy te, szeretett Ember, ne találj rá dicsőségedre, hanem kívül keresd a megbocsátást.
De mondom Neked, nincs megbocsátás, te vagy a teremtés képe és így mindig mentes vagy a bűntől és a bűntudattól.
Ismerd fel magad, szeretett Ember, teremtsd magad újjá ezekben a napokban. Ünnepeld az idei karácsonyon a te saját újjászületésed tudatos emberként, aki felismerte és elfogadta önmaga teljességét és dicsőségét. Majd mutasd meg mindenkinek másnak, hogy mily dicsőségesek ők maguk, ez a te feladatod Messiásként. Te vagy a világ Megváltója, szeretett Ember, semmi és senki más nem lehet az. Csodálatos ünnep lesz a Földön, légy ennek tudatában.
Szeretett Ember, megáldalak Téged és nővéremként, bátyámként üdvözöllek a tökéletesség birodalmában.”
– Tom Peter Rietdorf közvetítésével az „Égiektől”
…
Furcsa és egyben különleges szavak ezek, melyeket hosszú-hosszú órákon át lehetne fejtegetni. A lényeg, hogy szakíts időt önmagadra. Lépj ki a körforgásból, értéked az életed! Nézz rá olyan szemmel, hogy minden pont úgy van rendben körülötted, ahogy eddig történt. Ha valami nem tetszik, bármikor változtathatsz rajta, hiszen a kellemetlen események, élethelyzetek pont erre hívják fel a figyelmed. Teremtő, tökéletes és egész lény vagy, csak le kell magad porolni, hogy meglásd, mi is rejtőzik a felszín alatt. Erre jó az önmagaddal töltött idő! Ne hanyagold el, ne menekülj előled. :) Magadat mindig mindenhová magaddal viszed!
Nem olvastad még az eddigi részeket? Elgondolkodtató szavak, melyek még közelebb vihetnek a fenteik megértéséhez. Itt találod őket: ADVENTI ÜZENETEK.
Szeretettel:
Szuromi Éva
Ez is érdekelhet:
4. rész