Fenn kell tartani! De mit is?
[PKT 4. rész]

Elérkeztünk a PKT sorozat 4. részéhez. Ma leleplezem, mit is kell fenntartani, mit értek folyamatszabályozás alatt. Kicsit furán hangozhat, de vágjunk is bele!

Nézzük az előzményeket!

Követted végig az írásaim? Az 1. részben feltérképezhetted a párkapcsolatod útjában álló akadályokat. A 2. részben felfedezhetted, hogy ezek a gondok mit is akarnak üzenni neked, valamint a segítségükkel pozitív jövőképet írhattál magadnak. A 3. részből megtudhattad, hogy egy szerelemmel teli, boldog párkapcsolat létrehozásához nagyon sokszor nem elég a szerelmi kötés, hiszen az előzőekből már kiderült, hogy be kell nézni a függöny mögé, és az ott lévő ügyes-bajos problémákkal is foglalkozni kell. Ez érvényes akkor is, ha nincs kiszemelted, valahogy csak rá kellene találnod… vagy neki rád… vagy történjen már valami. 😊 Rendszerben, logikusan kell gondolkodni, stabil alapokat kell teremteni, hogy a házad ne dőljön össze.

Mi jön most?

Nagyon bízom abban, hogy legalább egy picikével tisztábban látod a helyzeted, hogy miért is nincs olyan párkapcsolatod, amire vágysz – persze, ha épp érint ez a téma, mert azt is látom, hogy vannak nagyon erős, harmonikus, szeretettel teli kapcsolatok. Szóval mi is jön? Kitárgyaljuk, hogyan lehet mégis az, hogy hiába a jó alapok, hiába a tisztítás, probléma megoldás, hiába a kezdeti kölcsönös szerelem és rajongás, mitől mehet mégis szét egy klassz kapcsolat.

Könyörgöm, ne csak 5 percre figyelj!

A mostani soraim elolvasása nem vesz el tőled sokkal többet 5 percnél. Azonban épp nem erre gondolok. A figyelmed fenntartásában nagyon nagy erő rejlik, tulajdonképp ott a titok. Szinte minden cikkemben találkozhatsz azzal, hogy amerre a figyelmed fordul, arra megy az energiád, így azt a valóságot fogod megalkotni magadnak, amire a legtöbbet gondolsz, amin agyalsz, illetve amihez a legerősebb érzelmeket fűzöd.

Nézzük ezt a figyelmet két irányból! Mi emberek, hajalmosak vagyunk visszatérni rossz szokásainkhoz. Bármi újdonságot tanulj, vagy olvass akár önfejlesztő könyveket, egy darabig tuti emlékszel arra, hogy miről is szólt, mit szeretnél beépíteni az életedbe. Próbálsz változtatni önmagadon, aztán, ahogy egyre jobban apad a figyelmed, már vissza is csúsztál ugyanabba a bilibe. Addig kell dolgoznod, amíg az újdonságok új szokásokká alakulnak, teljesen a részeddé válnak. Ha nem így teszel, újra és újra kezdheted elölről.

A másik oldala a figyelemnek kicsit más jellegű. Ha a nap 24 órájából teszem azt, csak 1 óra, míg a céljaiddal foglalkozol és az összes többiben ellene dolgoznak az energiáid, nem tudod elérni, amit annyira szeretnél. Tény, hogy nem lehet 24 órán keresztül egy pontra figyelni, de azt igazán észrevehetnéd, amikor épp bosszankodsz és abban a pillanatban abba is hagyhatnád!

Összességében a figyelem az egyik legnagyobb alapja a mágiának, varázslatoknak, a vonzás törvényének, a tudatosságnak. Teljesen mindegy, hogyan nevezzük, lényegében ugyanarról beszélünk. Ha nincs kellő figyelem, nincs megvalósulás, nincs az annyira vágyott kölcsönös szerelem. Továbbra is csak sóvárogni fogsz egy jó kapcsolat után. (Hopp! Ez minden életterületre vonatkozik ám!)

Miért is beszélünk erről?

A PKT sorozat a párkapcsolat tervezéséről szól. Nem elég addig foglalkozni a szerelemmel, amíg a hozzád leginkább passzoló emberkét megtalálod, a kialakult érzelmeket, kapcsolatot meg kellene őrizni. Ha nem figyelsz, egy idő után már nem azt keresed, hogy milyen jó a másikkal, milyen boldog vagy vele. Abba az irányba csúszhatsz el, hogy mindenféle apróságba belekötsz, a társad azon a cselekedeteire koncentrálsz, amik nem tetszenek. Nem is beszélve arról, hogy előbújhatnak belőled a rossz szokásaid, az ágálás, a harc, a sértődékenység stb. Na vajon ez merre fog vinni? Hát igen, lefelé a lejtőn.

Mi kellene ahhoz, hogy megmaradjon a szerelem?

Én hiszek abban, hogy a szerelemnek nem kell átalakulnia szeretetté, bár az is igaz, ahogy telnek az évek már nem lesz olyan hevesen izzó, mindent elsöprő, de időnként visszatér. Törődnöd kell önmagaddal és szíved választottjával is. Ne hagyd, hogy elsodorjanak a hétköznapok és csak arról beszélgessetek, milyen volt a melóban és mit kell vásárolni, főzni… Az élet sokkal többről szól! Meg kellene tanulnod a pároddal úgy beszélgetni, mintha a legjobb barátod lenne. Nincs titkolózás! Rengetegszer ez a banánhéj. A nők agyalnak, hogy vajon kimondhatják-e a gondolataikat, az érzéseiket. Inkább a szerepjátékot választják az őszinteség helyett, aztán pedig jön a toporzékolás, ha társukat füllentésen kapták. 😊 Te hogyan csinálod? Gondolkozz csak el! A férfiak pedig mélyen hallgatnak az érzéseikről, mert sokszor nem is tudják, hogy a másiknak fontos lenne, jól esne, ha elmondanák, mi is zajlik odabenn.

Óóóó, és a közös programok! Gyere anyukám! Megyünk a Tescoba! Jó, akkor legyen Auchan! (És ez itt nem a reklám helye! 😁) Színház, mozi, séta, kirándulás, ücsörgés a padon egy-egy sörrel, vagy éjszakai csillagnézés és még sorolhatnánk. Annyi mindent ki lehet találni, ami a közös élményeket gazdagítja. Igen, ez a kulcs! Folyamatosan megújítani a kapcsolatot, különben kihűl. Igen, ez folyamatos figyelmet igényel, különben azon kapod magad, hogy évek teltek el és már azt sem tudod, ki mellett ébredsz, csak sodornak a napok tovább.

Ohhh, így a végére még valami eszembe jutott! Ne égesd ki az egészet már az elején!!!!! Van, aki annyira nagy hévvel és intenzitással ugrik bele az új kapcsolatba, hogy fél év után már nincs mit adnia. Csak kis lépésekben! Tudom, tudom, iszonyúan jó, amikor végre rajonghatsz valakiért, de nem kell sülve-főve együtt lenni és állandóan lógni a telefonon. 😊 Csak módjával! Olyan hosszú éveket lehettek még együtt, hogy a végén rá is unsz, miért tennéd ezt már rögtön az elején? 😊

Összegezve jöjjön a tervezés 4. lépése

Fenn kell tartanod a figyelmedet, elsősorban a jó és értékes dolgokra kell fókuszálnod. (Emlékszel még? Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy folyamatirányítás és fenntartás. 😊 Nem kell ám sarkosan és milliméter pontosan tervezni.) Ismerned kell a saját vágyaid, ezeket tudatnod kell a szerelmeddel, valamint azt is meg kell ismerned, neki mik az óhajai, ő miket szeretne. Na igen, ezeket nem árt meg is adni egymásnak. 😉 Így tudtok összecsiszolódni és így maradhat meg a harmónia, a szerelem. Kellenek majd határok is, de ha már eddig eljutsz, valószínű olyan kapcsolatra találtál és úgy tudod építgetni, szépítgetni, hogy szerelmednek eszébe sem lesz olyat tenni, ami azokat a bizonyos határokat feszegetné.

Gyorsabban jutnál el egy boldogságos szívet melengető párkapcsolathoz? Meglátnád még rejtve lévő akadályaid? Izgatja a fantáziád, hogy mik azok az apró technikák, amik megkönnyítik az előrehaladást? Gyere el a Tükrök és Trükkök interaktív párkapcsolati előadásra!

Szeretettel várlak barátnőmmel együtt, aki társ előadóm lesz február 1-én 18.00-tól a MagNet Közösségi Ház, Juhar termében.

Varázslatos párkapcsolatot kívánok!

Szuromi Éva

Ui: Lemaradtál az előző részekről? Az alábbi címekre kattintva elolvashatod a kezdetektől.
Az első titok leleplezése és Judit rövid története
PKT 1. rész – Honnan erednek párkapcsolati csalódásaid?
PKT 2. rész – A nagy kérdés: tapasztalat vagy illúzió?
PKT 3. rész – A szerelmi kötés legnagyobb tévedése