Az elfogadás varázsa, a mágia első mozdulata ⋆ Varázslatos Élet

Aki valaha is próbált nyugodtan elfogadni egy idegesítő embert, egy kellemetlen helyzetet vagy épp a saját rossz szokásait, az tudja: az elfogadás az adott pillanatban nem egy kényelmes wellnessmeditáció rózsaszín füsttel és halk csengettyűszóval. Az elfogadás időt igényel, néha dühítő, máskor meghökkentő, de leginkább felszabadító. Általában nem egy csilli-villi Insta poszt villan be, hanem egy belső feszültség érkezik, tiltakozás, az gondolat: „Na, ezt aztán tuti nem fogadom el.”

Ebben a cikkben rendbe tesszük az elfogadás fogalmát. Megismered, mi nem elfogadás, hogyan ejtenek ezek csapdába és tartanak vissza a változástól. Aztán megnézzük, mit jelent valójában őszintén elfogadni, hogy kiléphess a csapdákból. Nem marad ki a mágia-elfogadás varázsa, vagyis a kettő közti kapcsolat és a gyakorlati tippek sem, mert a tudatos teremtés pont ott kezdődik, ahol végre nem harcolsz tovább.

Az elfogadás paradoxona

Az elfogadás az egyik legtöbbet emlegetett „jaj, de fontos” fogalom az önismereti világban és valószínű az egyik legfélreértettebb is. Sokan úgy tekintenek rá, mint valami szép szónoki gesztusra, amit jó néha posztolni Facebookra: „Fogadd el, amit nem tudsz megváltoztatni”. Csakhogy amikor tényleg nem tudsz megváltoztatni valamit – például valaki bunkóságát, egy szakítást vagy egy visszatérő élethelyzetet – akkor ezek a mondatok pont annyit segítenek, mint egy légfrissítő a sivatagban.

A válasz ott rejlik a paradoxonban: csak azt tudod valóban megváltoztatni, amit előbb elfogadtál. Nem azért, mert jóváhagyod vagy szereted, hanem mert nem harcolni vele tovább. Amíg ellenállsz, addig energiát adsz neki. A harc fenntartja a helyzetet. De ha hajlandó vagy őszintén megnézni, mi történik – nem szőnyeg alá söpörve, nem szépítve –, akkor elkezd oldódni a feszültség, ami valódi teret nyit a változásnak.

A kvantummezőben a megfigyelés teremti az állapotot. Az elfogadás nem más, mint egy ilyen figyelés. Nem közöny és nem manipuláció, hanem egyfajta nyitott jelenlét: látod, ami van, anélkül hogy rögtön átformálnád vagy épp utálnád. Ez a fajta figyelem olyan teret hoz létre, ahol az energia újrarendeződhet. A változás nem a küzdelemben születik, hanem ott, ahol végre megszűnik az ellenállás. Ez a belső tér az, ahonnan valódi átalakulás elindulhat és ahol a mágia is működni kezd.

1. Tolerancia – „elviselem”

A tolerancia szóban már ott van a szenvedés csírája: „eltűrni” valamit. Külsőleg mosoly, belül grimasz. Mint amikor lenyelsz egy falat romlott kaját és belül máris forog tőle a gyomrod. A tolerancia nem elfogadás, hanem egy belső energiavesztés, ami idővel passzív agresszióvá, kifáradásba vagy teljes bezárkózásba torkollhat.

A tolerancia mögött általában ott a félelem: ha nemet mondok, elveszítem a szeretetet. Ha kifejezem magam, konfliktus lesz. Így inkább csöndben maradunk, ám a belső vihar nem szűnik meg, csak mélyebbre húzódik.

2. Beletörődés – „hát ez van, most már így kell élnem”

Ez a rezignált sóhaj és a széttárt karok világa. Olyan, mintha valaki egy rozoga széken ülne, ami már nyikorog, csúszik szét, de ő csak ül, mert „a másik is ilyen lesz”. „Úgyse lehet mit tenni…” Ismerős? Ilyenkor nem arról van szó, hogy megbékéltél a helyzettel. Annyi fájdalom, csalódás és kimerültség ért, hogy nem maradt erőd érezni sem. Ezért inkább becsukod a szíved ajtaját.

A beletörődés a remény nélküli elfogadás, egyfajta lemondás önmagadról. Nem választás, hanem feladás. És amíg az elfogadás teret nyit, a beletörődés lezárja az utakat.

3. Türelem, ami csak maszk – „még 3 hét és felrobbanok”

A látszat-türelem olyan, mint egy túl szoros cipő. Kívülről elegáns, belül viszont tyúkszemes, vérző lábujjas. Ez az a fajta önfegyelem, ami csak időzített bomba: „még bírom, még bírom”, aztán robbanás, ajtócsapkodás, vagy hosszú, passzív-agresszív csend.

Az ilyen „türelem” nem béke, hanem elfojtás. Minél tovább tart, annál jobban kibillenti a belső egyensúlyodat. Ez az, amikor kívül mosolyogsz, de belül már minden sejted tombol.

4. A mások gondolatainak elfogadás – „ők jobban tudják”

Ez a fajta csapda alattomos, mert könnyen összetéveszthető nyitottsággal. Ilyenkor nem pusztán meghallgatod a másik nézőpontját, hanem automatikusan fontosabbnak érzed, mint a sajátodat. Elkezded elbizonytalanítani magad: „Lehet, hogy tényleg én látom rosszul…” És mire észbe kapsz, már nem is vagy jelen a saját helyzetedben.

Ez nem fejlődés, hanem önfeladás. A valódi elfogadás nem azt jelenti, hogy más igazságát beépíted magadba kérdés nélkül, hanem hogy meghallod, de közben figyelsz arra is, amit benned mozdít meg. Aki mindig kifelé igazodik, az előbb-utóbb belül üresnek érzi magát, hiszen már nem tudja, mi is volt az ő saját nézőpontja.

5. Az elfogadás = jóváhagyás tévképzet – „ha kimondom, rendben van, akkor úgy is marad”

Ez az a csapda, amikor összekeverjük az elfogadást a lepecsételéssel. Mintha ha kimondanánk, hogy „ez most van”, akkor azzal alá is írnánk, hogy ez így marad. Ez a gondolat gyakran megbénít. Nem merünk szembenézni a szituációval, csak hogy ne kelljen úgy érezni, ezzel most rábólintunk.

Pedig ilyenkor valójában nem az elfogadástól félünk, hanem attól, hogy nincs mozgástér. Ez a csapda ott tart vissza, ahol már rég léphetnénk, de a kimondás ereje helyett inkább választjuk a tagadás kényelmét. A valódi elfogadás viszont nem zárja le a történetet, csak végre megengedi, hogy őszinték legyünk. Olvasd tovább a cikket, hogy pontosan a helyére kerüljön az elfogadás fogalma.

+1. A halogatás maszkja – „még nem állok készen”

Ez az egyik legmeggyőzőbb csapda, mert elsőre felelős és tudatos hozzáállásnak tűnik. Azt hisszük, időt kérünk magunknak, valójában azonban gyakran csak halogatjuk a szembenézést. Az, aki mindig „majd ha készen leszek” állapotban él, valójában nem készül, hanem vár. A „készenlét” érzése ritkán jön meg magától. Leginkább akkor, ha remegő lábbal, de kilépsz.

Amíg azt mondod, hogy még nem vagy kész, addig nem is kell mozdulnod. Ez kényelmes, közben lassan elszivárog az energiád. Az elfogadás ebben az esetben azt jelentené: elismerem, hogy félek, bizonytalan vagyok, de nem bújok tovább a „majd egyszer” mögé. Mert a valódi kész állapot nem előfeltétel, hanem következmény.

Mi az igazi elfogadás?

Az elfogadás nem egy szupererő, aminek köszönhetően mindent mindig rendben találsz. Nem is az, hogy egyetértesz, lemondasz vagy leülsz egy belső lótuszba és mormolod, hogy „ez így jó”.

Az igazi elfogadás egy őszinte állapotfelmérés, nem dramatizálva, nem elkenve. Mint amikor belépsz a nappaliba, és azt mondod: „Oké, itt most kupi van.” Nem ítélkezel, nem keresel bűnbakot, csak észreveszed, ami van. Jelen vagy nem egy idealizált, elvárt valóságban, hanem abban, ami ténylegesen történik.

Ez a jelenlét nem feltétlenül kényelmes, viszont annál felszabadítóbb. Már nem kell játszmázni magaddal, hogy „ez nem is olyan vészes”, „másnak rosszabb” vagy „majd elmúlik”. Ilyenkor valami tényleg meg tud mozdulni benned. Az elfogadás nem más, mint az a belső mondat: „Ez van most. Nem kell szeretnem. Csak hajlandó vagyok meglátni.” Ez a mondat olyasmi, mint amikor először kapcsolod fel a villanyt egy rendetlen szobában. Nem old meg mindent, de legalább látod, merre kell lépni, hogy ne szúrja meg a lábad a legó, amit a gyerkőc ott hagyott.

Tehát az elfogadás egy belső tisztázás. Egy őszinte pillanat, amikor már nem csűröd-csavarod a történetet, nem magyarázod ki a másikat, nem próbálod szebbre sminkelni a valóságot. Csak megnézed, mi van és elismered: „Igen, ez most épp ilyen.”

Hogyan alakítsd a csapdát valódi elfogadássá?

Most nézzük meg konkrétan, hogyan léphetsz ki az előbb bemutatott csapdákból és hogyan formálhatod át őket valódi, működő, belső szabadsággá.

1. A tolerancia átalakulása – amikor már nem csak elviseled

Ha azon kapod magad, hogy „csak tűrsz valakit vagy valamit”, próbálj meg más szemszögből nézni a helyzetre. Tegyél fel magadnak kérdéseket, hogy meglásd a belső motivációd. „Miért viselem el? Mit remélek cserébe? Mi az, amit elfojtok? Milyen árat fizetek érte? És főleg: mitől félek?” Innen jöhet a figyelem. A kíváncsiság: „Mi történik most bennem?”

Ez már nem tűrés, hanem tudatos jelenlét. A jelenlét az a pont, ahol a valódi választás megszülethet: maradni, változtatni, határt húzni. Ezt már nem kell „viselni”, már el lehet mozdulni.

2. A beletörődés feloldása – amikor megszülethet a vágy

A beletörődés ott jelentkezik, ahol már túl sokszor csalódtál, túl sokat ismétlődött. Ilyenkor nem akarsz már érezni semmit, mert minek. Ezért a kilépés innen nem pozitív gondolatokkal kezdődik, hanem azzal, hogy engedélyt adsz magadnak a fájdalomra. Nem akarod kihagyni, elnyomni. Nem keresel rá spirituális magyarázatot, hanem megengeded a negatívnak pecsételt érzéseknek is a létezést, hiszen a részeid.

Ebben a mélységben egyszer csak elmozdul valami. Egy vágy. Egy kérdés. Egy halvány „mi lenne, ha…” gondolat. A vágy nem mindig hangos. Néha csak egy aprócska fény az alagút végén. Innen lehet újrakezdeni.

3. A türelem lemeztelenítése – amikor a maszk lehullik

Ha azt mondod: türelemre intem magam, nézd meg, mit nyomsz el közben. Dühöt? Fájdalmat? Véleményt? Félelmet? A hamis türelem gyakran a kontroll eszköze: így akarunk „jók” lenni, megfelelni, nem kiesni a szerepünkből. De az igazság ott mocorog alatta.

Az elfogadás itt azt jelenti: nem próbálsz szentet játszani. Elismered, hogy kipörgött a full felirat. Feszít. Kiborít. Ez rendben van, akár ki is engedheted magadból, nem szükséges wc-kefélvel visszatuszkolni a torkodon. A türelem akkor válik valódivá, amikor már nem elfojtás, hanem úgymond megengedés. Amikor tudod, hogy az átalakuláshoz, a célok eléréséhez idő kell és ennek semmi köze ahhoz a türelemhez, amit próbálsz magadra erőltetni a környezet tükreivel szemben.

4. A mások igazságától való elszakadás – amikor visszatérsz magadhoz

Ez a kilépés nem azzal kezdődik, hogy dacosan ellentmondasz. Azzal, hogy visszakapcsolódsz a saját érzékelésedhez. Nem kell rögtön megvédened az álláspontod. Elég, ha csendben megfigyeled: én most mit látok, mit érzek, mi a számomra igaz?

Ez már nem másik nézőpont elleni harc, hanem saját belső hangod meghallása. Ahogy ez a hang tisztul, úgy leszel egyre kevésbé befolyásolható, úgy nő az önbizalmad. Nem makacsságból, hanem mert végre tudod, mit jelent belülről látni. Összevetheted a másik álláspontját a tiéddel, következmények nélkül.

5. A jóváhagyás-tévképzet feloldása – amikor nem pecsételsz, csak nevén nevezel

A megoldás itt meglepően egyszerű: ne mondd, hogy „ez rendben van”, csak mondd azt, hogy „ez most van”. Ez a különbség olyan, mint a szándék és az ítélet között. Az első mozgást enged, a második rögzít.

Ha csak kimondod, épp ez van, azzal nem betonozol, hanem rávilágítasz. Ez olyan, mint amikor a GPS végre felismeri, hol vagy. Onnantól tud új útvonalat számolni. De addig csak köröz. Az elfogadás itt azt jelenti: visszateszed magad a térképre.

+1. A halogatás áttörése – amikor kilépsz, mielőtt késznek érzed magad

A halogatásból való kilépés nem akkor történik, amikor készen állsz , hanem amikor már annyira szúr a szög, hogy nem bírod tovább a várakozás érzését. Ekkor jön el a pillanat, amikor azt mondod: „Lehet, hogy nem vagyok készen, de végre lépek.” Ez nem bátorságképző tanfolyam, csak egy apró döntés: nem tolom tovább.

Az elfogadás ebben az esetben annak beismerése, hogy bár félek/bizonytalan vagyok, de már nem akarom, hogy ez irányítson. Nem kell, hogy magabiztos legyél. Az első lépés mindig billegős, ám ez már nem a régi állapot, valamerre elindultál, kimozdultál, így jöhet az új.

A mágia és az elfogadás varázsa

Amikor a legtöbben mágiáról beszélnek, még mindig azt a klasszikus képet látják maguk előtt: egy kívánság, egy szertartás, és hopp, az univerzum már hozza is a csomagot. De a mágia nem instant italpor, amit csak összekutyulsz és már ihatod. A varázslat mögött mindig ott áll a belső állapotod. A tudatod minősége, az érzelmi hangoltságod, a hited és – talán leginkább – az elfogadásod szintje.

A mágia hangolódás. Ezért válik az elfogadás kulcsfontosságúvá. Gyakorlatilag minden pillanatban mágiázunk, azaz teremtjük a valóságunkat az alapján, amire az energiánkat, figyelmünket fordítjuk. Amíg valamit elutasítasz, addig nem tudsz vele dolgozni. Nem tudod megváltoztatni, amit harcolva akarsz eltüntetni, hiszen arra megy a figyelem, az energia. Minden, aminek ellenállsz, újra és újra visszatér, maximum kicsit más formában.

Nézzünk példákat

Ha például szeretnél több bőséget, de belül szégyelled a mostani helyzeted, akkor hiába gyújtasz gyertyát, vizualizálsz, affirmálsz, az üzeneted a világegyetem felé ez lesz: „nem vagyok elég jó”. És az univerzum a rezgésedre válaszol, nem a sóvárgásod tárgyát adja.
Vegyünk egy pofán vágós példát is. 😁 Amikor igyekszel tolerálni a párod kiborító dolgait és ebből már annyi van, hogy áj a gyomrod… Nos, őt megváltoztatni nem tudod. Lehet, hogy addig fajult már a helyzet, hogy Őt elfogadni sem tudod, így azt kellene végre nézned, hogy mit is szeretnél egy párkapcsolatban, milyen az ideális társ és azt kellene elfogadnod, hogy az épp aktuális partnered nem az, aki melléd illik.

Az elfogadás tehát a kezdőpont. A jelenlét kimondása: „Ez most van. Nem tökéletes. De ez az alap, és innen indulok.” Itt tudod felismerni, mit szeretnél pontosan. Innen teremtheted a többet, jobbat, pont azért, mert ami van, az nem tesz boldoggá, de amit szeretnél helyette, az igen.

A mágia nem a dolgok kierőszakolása, hanem a kívánt valósághoz való mély, jelenléttel teli kapcsolódás. És ebbe a kapcsolódásba mindig az elfogadás hív meg először.

Hogyan gyakorold az elfogadást?

A hétköznapi mágia receptje

Kezdd a testtel
Figyeld meg, hol feszül a tested, ha valami zavar. A vállad? A hasad? A mellkasod? Ne próbáld megváltoztatni, csak tudj róla, hogy ott van valami testi érzet. Ez az elfogadás első szintje: testi tudatosság.
Figyelj a szavaidra
A „kellene”, „nem szabad”, „már megint” típusú mondatok mögött mindig ott lapul egy kis ellenállás. Próbáld ki ezt: „Épp ezt tapasztalom.” Igen, néha fura hangzik. De segít elmozdulni a küzdelemből a jelenlétbe.
Használj mini-rituálékat
Nem kell boszorkánykonyha. Elég egy papír, egy toll. Írd le reggelente: „Ma hajlandó vagyok meglátni, amit eddig elutasítottam.” Ez már önmagában mágikus, mert figyelmet adsz. És ahol figyelem van, ott energia is van.
Adj nevet az érzésnek
„Csalódottság van bennem.” „Félek.” „Most összezavarodtam.” Ha nevet adsz az érzésnek, már fel is ismerted épp mi van. Ez a legnagyobb varázslat: amikor a belső káosz helyett tér keletkezik, a tudatosság és elfogadás tere.

Elfogadni annyi, mint ugrásra készen várni

Ne hidd, hogy az elfogadás gyengeség. Az elfogadás bátorság. Mert vállalni, ami van, az azt jelenti: elég erős vagyok hozzá, hogy ne hazudjak tovább.

Ez a pont az, ahonnan a mágia, a tudatos teremtés működni kezd. A tiszta, sallangmentes, őszinte jelenlétből. Innen indul az átalakulás és végül: a teremtés. Mindig belülről kifelé. Mi az első lépés? Elfogadni, hogy épp ott tartasz, ahol tartasz. Innen indulhat el bármi más.

Várlak a következő varázslatos cikkben is és a hamarosan nyitásra kerülő Sorsfordító Varázslatok Tanfolyam résztvevői között, ahol nem csak az elfogadás kérdését feszegetjük, hanem a teljes tudatos teremtés mágikus világát boncolgatjuk.
Szeretettel:
Szuromi Éva

Ez is érdekelhet:

Az elfogadás varázsa, a mágia első mozdulata