Amikor a szerelmi varázslatok kerül szóba, azt hiszem az esetek többségében mindenkinek a „kötés” ugrik be először. Ettől sokszor meg is ijednek az emberek. Rögtön az elején ki kell, hogy emeljem, senkibe sem tudsz beletenni olyan érzéseket, amik nincsenek meg benne, akár egy aprócska szikraként. Tehát „megkötni” sem tudsz olyan embert, aki egyáltalán nem vonzódik hozzád, vagy soha életében nem találkozott veled. Ezt a kötést pedig nem úgy kell elképzelni, hogy soha többé nem tudtok majd elválni egymástól és minden rosszra fog fordulni, ha alkalmazod… Ez a módszer rásegít az összetartozásotok kialakítására.
Rengeteg tévhit kering a neten, elrettentéssel, hogy ilyet sose csinálj.
Azonban, ha már létezik szerelmi oldás, lennie kell kötésnek is, nem? Innentől kezdve felfoghatod már egy kicsit természetesebbnek. Reális körülmények között jó ötlet lehet például, ha szeretnéd megerősíteni a meglévő párkapcsolatodat, vagy ha tudod, hogy az általad kiszemelt személynek szintén szimpatikus vagy, csak nehezebben közeledik – így kevesebb az esélye, hogy elviszik előled. ☺
Másik megközelítése e témának, amikor valaki nem tud kiszállni egy kapcsolatból és rohangál mindenhová szerelmi oldásokért. Állj csak meg egy kicsit! Egyáltalán nem biztos, hogy ez egy kötésből származik, „csak” egyszerűen olyan blokkok alakultak ki benned az életed folyamán, amik akadályoznak abban, hogy el merd hagyni a kapcsolatot. Bár próbálkozol a kilépéssel, változtatással, de annyira mégsem, hogy végleg lezárd a régi megszokottat, a biztosat, akármilyen is legyen a körülmény. Tehát ez nem egy kötésnek köszönhető, hanem a saját ellenállásod műveli veled. Természetesen erre is van megoldás, például a tisztítások körében.
Később folytatjuk!
Szeretettel:
Szuromi Éva

Január elején millióan új élettel próbálnak indulni. Új szokások, új vágyak, ötletek, nagy lendület. Ez arra hasonlít, mint amikor éhesen megyünk vásárolni és mindent bedobálunk a kosárba, ami szem-szájnak ingere. Csak…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/88-kamra-magikus-fuszer.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-31 18:11:522026-03-02 13:55:232026 menüje – kamrától a mágikus fűszerig
Átéltél már kínos másodperceket, amikor valaki megkérdezte: „Naaaaa és milyen volt az éved?” Ott állsz pislogva, miközben a fejedben beindul a keresőmotor. Tölt..., tölt... tölt... 1-2 emlékfoszlány beugrik, majd a három…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/87-eves-leltar-3-doboz.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-26 20:38:302025-12-26 21:35:38Év végi összegzés 3 dobozban
Az életedben akad pár emlék, amelyik úgy viselkedik, mint egy végtelenített mozi: újra előkerülnek, amikor zuhanyzol, vezetsz vagy épp lefekvéskor, hogy véletlenül se tudj elaludni. Régi beszólások, szakítások, családi viták,…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/86-emlekek-szerkesztese.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-22 14:38:342025-12-22 16:07:06Az emlékek szerkesztése a vágószobában
Van egy titkos sport, amit mindannyian űzünk: a „felesleges dolgok cipelése” nevű maraton. Egy kapcsolat, amit már csak megszokásból tart életben; egy munka, ahol a lelkesedés rég elfogyott; vagy egy cél, ami már inkább kínos,…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/85-rontaslevetel-es-tertisztitas.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-17 17:18:052025-12-17 17:18:05Rontáslevétel és tértisztítás az elengedéshez
A mágia világában a legtöbb ember a gyertyákra, a füstölőkre, kiegészítőkre, az eszközökre figyel. Ezek látványosak, illatosak, titokzatosak és remekül mutatnak fotókon is, a közösségi média kedvenceinek számítanak. A…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/84-csend-es-magia.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-10 11:34:212025-12-10 11:34:21A csend szerepe a mágikus munkában
Néha a gondolataink úgy torlódnak össze, mintha egy szűk utcán próbálna egyszerre átpréselődni három busz és néhány tanácstalan autós, miközben a járókelők cikáznak köztük. Ilyenkor az ember már csak azt érzi, hogy…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/12/83-csend-teremto-kozeg.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-12-05 18:33:422025-12-05 19:09:31A csend, mint teremtő közeg
Képzeld el, hogy először lépsz be a saját belső világodba. Valami békés, harmonikus, kifinomult térre számítasz, ahol minden letisztult, rendezett és a helyén van… ehelyett olyan látvány fogad, mintha egy félbehagyott felújítás…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/11/82-belso-atalakulas.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-11-27 12:09:052025-12-04 12:12:39Mi köze a belső átalakulásnak a lakásfelújításhoz?
Hogy érzed magad? Nem csak úgy udvariasságból kérdezem, hanem azért, hogy figyelj most jobban önmagadra! Szóval? Hogy vagy? Furcsán? Kicsit mintha minden a feje tetejére állt volna? Van valami a levegőben? Egyik nap még rendben…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/10/81-2025-valtozas.jpg 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-10-31 11:53:182025-10-31 20:50:57Valami van a levegőben
Ha a bőség tényleg csak a kemény munkán múlna, akkor már régen mindenki dúsgazdag lenne, igaz? Mégis, valahogy van, aki könnyedén vonzza a lehetőségeket, más meg csak fáradtabb lesz a sok igyekezettől. Képzelj el két embert…
https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2025/09/80-boseg-vizszuro-magia.png 686 1030 Szuromi Éva https://www.varazslatoselet.hu/wp-content/uploads/2019/06/ve-logo-szines.png Szuromi Éva2025-09-26 16:24:172025-10-30 15:15:18A bőség, a vízszűrő és a mágia