Őszintén az elmúlt évről

Őszintén 2020-ról

2020… nem létezik olyan ember, akinek valamilyen maradandó nyomot ne hagyott volna az életében. Sokfélék vagyunk, így sokféle történetet tudnánk megosztani. Nekem is van, így itt az ideje leírnom. Célom ezzel az, hogy lásd, én is emberből vagyok, nekem sem minden fenékig tejfel, csak máshogy kezelek és látok dolgokat. Itt-ott magadra fogsz ismerni. 

Juujjj, de jóóóó!

Új év, milliónyi lehetőség, új tervek, nyitás előtt álló események!

Így váram a 2020-as évet. Tele lelkesedéssel és óriási várakozással. Új programok sora állt előttem, hiszen annyian ötletet adtatok a leveleitekkel, ami megvalósításra várt. Már 2019 decemberében megterveztem, hogy milyen újdonságokat hozok, ami segíthet neked is, milyen workshopok és közös programok lesznek tavasztól. Hihetetlen energiával és bizakodással vágtam az útnak. Foglalkozunk végre a pénzzel és a sikerrel, ami oly régóta elmaradt, mélyebbre ásunk a párkapcsolati témakörökbe és teret adunk a tisztítások sorának is. Ám minden elképzelésem elég hamar kútba esett, hiszen személyes jelenlétet igénylő események soráról volt  szó. Jött a STOP, a sokk és a megtorpanás.

Akkor lehet, vagy nem lehet?

Kicsit kavalkádosra sikerültek az intézkedések. Elméletben én dolgozhattam – volna – és tarthattam a tanfolyamokat, vagy bármit, ám neked nyomós indok kellett arra, hogy kimozdulhass és amúgy is, tartani kell a távolságot… Na most akkor mi? És meddig tart? Hogy kell értelmezni? Szabad, nem szabad, büntetnek érte? Ki és hogyan fogja ellenőrizni?

Rengeteg vállalkozó került kilátástalan és átláthatatlan helyzetbe, ahogy a munkavállalókban is milliónyi kérdés volt. Én is csak vakargattam a fejem, hogy hogyan tovább. 3 workshop is elő volt készítve, fel volt építve lépésről-lépésre, azonban a csoportos foglalkozások módjai totális korlátok alá estek.

Tapasztalhattad, hogy aki csak tehette ezerrel elkezdett online dolgozni, dolgoztatni. Lehet, hogy Te is beszorultál “hómofiszba”. Orrán száján ömlött, hogy eljött az időszak, hogy magaddal foglalkozz. Ez tök jó elképzelés, azonban gondoljunk csak bele, az emberek jó nagy részének családja van, többen ültök otthon. Kellene a számítógép a gyerek(ek)nek, kellene neked, kellene a párodnak. Nem is szükséges, hogy mindenki egy szobában legyen, elég fejtörést okozott már az a tény, hogy hogyan alakítsuk ki a hétköznapokat, hogy mindenkinek kellemesen érezze magát. Egyesekben kellemetlen volt a felismerés:

– Jézusom, ez tényleg az én gyerekem? 

– Nahát, ezzel a fura fazonnal élek 10 éve?

– Eddig is ilyen volt a feleségem?

Mások hálát adhattak, hogy a párjuk, a gyermekük besegített, közösen formálták meg az új életteret, végre együtt lehettek. Volt, akinek belefért, hogy online tanfolyamok, konzultációk, webináriumok keretében fejlesztgesse önmagát, volt, akinek nem. Merőben új helyzetek érkeztek, amire senki nem volt felkészülve. Emlékszel még, hogy a kezdetekben kővel dobálták azt, aki az utcán volt? Pedig csak szerencsétlen pék, rendőr, villanyszerelő, stb. igyekezett a munkába, mert számára nem állt meg az élet.

Ahány ember, annyi történetet hallasz. 

Csináld online Te is!

Biztatott több ismerősöm, térjek át online szolgáltatásokra, de valahogy én mindig jobban pártoltam a személyességet. Jó, akkor várjunk egy kicsit, nézzük, hogyan rendeződnek a körülmények, mit lehet másképp csinálni. Először csak csúsztattam a tanfolyamot és nem vállaltam ügyfeleket, de ugye ez nem maradhat így. Online… Na de hogyan, amikor a mágiához eszközök szükségesek, ott kellene állnom feletted és besegíteni, ha szükséges. Egy első osztályos kisdiák sem tudja önállóan megtanulni az “a” betűt írni…

A kilátástalanság okozta számomra a legnagyobb nyomást. Át kellett gondolnom az addigi elveimet, újra kellett értékelnem a hitrendszeremet, így megvizsgáltam, mit is tehetnék. Számos ismerősöm van, aki a turizmusból, vendéglátásból, vagy személyi szolgáltatásból élt, például masszőrködött. Többekkel összedugtuk a fejünket, hogyan lehetne talpon maradni, hogyan lehetne az érdeklődőket minőségben kiszolgálni… Húzós pillanatok voltak, és mire megjött az ihlet, már újra nyitva voltunk.

Szuper! Megint lehet mindent.

Szinte egyik pillanatról a másikra bekövetkezett a változás. Újra jöttünk-mentünk, akár külföldre is utazhattunk, hajrá! Na oké, de ott lebegett a fejünk felett a második hullám kérdése. Visszatértem a régi kerékvágásba, de ugye a félelem több emberen lett úrrá. Sokkal több levelet kaptam, mint a korábbi időszakokban. Az írások 75% arról árulkodott, hogy a vírus következtében a távollét miatt ellaposodtak, szétmentek a kapcsolatok, vagy épp pont az összezártság okozta a legnagyobb fennakadást. Igen, szükséges volt szembenézni a valósággal, ki mennyi terhet cipel magával az előző kapcsolataiból, amit szépen rávetít az újra. Volt, aki feleszmélt, más társra van szüksége, mert megváltoztak az igényei, elindult egy mélyebb önismeret, önszeretet útján. Elvétve akadt olyan is, aki követelőzve verte az asztalt. Belegondoltál már abba, mennyire tükröz téged a párod? Mire szeretné felhívni a figyelmed a viselkedésével?

Külföldről is egyre több megkeresést kaptam, ami újra rávilágított arra, tényleg nem hagyhatom figyelmen kívül az online csatornák létrehozását. Teszt szinten el is indultam, zoom konzultációk formájában, volt, akivel szertartás is csináltunk az internet hálóinak köszönhetően együtt, de mégis külön. Azt kell mondjam, ez más, de attól mégis jobb, mintha ott hagylak lógva.

Lógva… Igen volt, van és lesz is, akinek a levelére nem válaszolok. Ritka, de van az a stílus, amit nem díjazok. Volt, akinek akár 2 hetet is kellett várakozni, mire sikerült visszaírnom. Ez a későbbiekben is előfordulhat.

De hol is tartottam?

Régi nagy álom

A márciusi megtorpanásom után augusztus végén kaptam új erőre. Úgymond beadtam a derekam, legyen, kezdjünk el online tanfolyamokban is gondolkodni. Évekkel ez előtt több tanfolyamom volt személyes részvétellel, ahol a tudatosság, az önismeret, a vonzás törvénye, a jelenlét kérdéseit boncolgattuk. Hónapokat fektettem már abba, hogyan lehetne ezekből minőségi online tanfolyamot kreálni. Teljesen más megközelítés szükséges, hiszen előre bele kell látnom a fejedbe és a benned megforduló kérdésekre úgy kell választ adnom, hogy Te még nem is tudod, hogy az felmerülhet. Ez az igazi kihívás. 

És ott a másik kérdés. Ha élőben ezek a tanfolyamok 4 hónapot vettek igénybe, heti 2 órára, hogyan bontsam szét olyan részekre, ami számodra emészthető? Mi legyen az egyéni és csoportos gyakorlatokkal? Élőben könnyű fenntartani a figyelmed, de online, amikor csak egy videót nézel vagy egy szöveget olvasol? Az is kérdés, hogy egyáltalán ebben a cikkben eljutsz-e idáig. 😊 Ha igen, kérlek legalább egy like-ot dobj a facén a cikk posztjához. 😉 Szóval nagy álom ide vagy oda, az elmúlt 2 évben nem sikerült a várakozó 3 nagy tanfolyamom átvinni online felületre, de végre újra lehet foglalkozni a témával.

Éljen! 8kor takarodó!

Először szörnyű volt belegondolni. Jó rég volt olyan, hogy 8-ra kellett hazaérnem. Kicsit vicces is volt, de kaptam egy rakat szabadidőt. Mivel az emberek jelentős része munkaidő után érkezik egy szolgáltatóhoz, … kilőtték az ügyfeleimet. Nem férünk bele, hogy biztonságosan hazaérjen 8-ra. Szuper! Hát akkor ugorjunk fejest! Van, aki a közösségi oldalakat bújja, mit osztanak meg az ismerősei, barátai, vagy filmet néz ezerrel, én belevágtam a tanulásba. Oltári sokat törpöltem már azon, hogyan lehetne kisebb etapokra felbontani a nagy tartalmat, ami meg is állja a helyét. Szerencsémre Mátó Attila személyében egy szuper segítőre bukkantam, aki a táblázatos mankóival végre megértette velem, mitől lesz igazán jó egy olyan online tanfi, ami előre elkészített anyagokból áll, hogyan adja meg mégis a szükséges támogatást.

Hopp! Újra kell gondolni az összes elképzelést, nem is az lesz az első, de erre nagyobb lenne az igény, viszont önmagában nem állja meg a helyét, ehhez több anyagom van, annak könnyebb a kivitelezése… És már ott is tartok, hogy a nyakamba dőlt a káosz. Sebaj! Végre egy igazi feladat! Most elárulom neked, hogy Attila fantasztikus támogatásának köszönhetően 21 ötletet szedtünk össze, amiből 15 kisebb, könnyebben megvalósítható. Ez viszont nem azt jelenti, hogy pár nap alatt kész. A következő cikkemben bevezetlek ennek a rejtelmeibe, azonban most arra kérlek, segíts nekem egy kicsit. Ne én döntsem el, hogy mit adok, mond meg Te, mire van szükséged! Töltsd ki ezt a kérdőívet! A válaszaid hosszától és a gépelési sebességedtől függ, hogy mennyi időbe fog kerülni. Alaphangon kb. 10 percre tippelek.

Neked hogy ment?

Én megtaláltam azt a célt, ami hajt előre a nehezebb időszakokban is, ami jó időre feladatokkal lát el, így nem marad időm sopánkodni. Bár eddig is bőven volt elfoglaltságom, most véget vetek az online részek halogatásának.  Neked sikerült találni valami újat? Vagy belevágtál végre egy régi álmod megvalósításába? Talán mindenki egy kicsit jobban ráér, talán mindenki látja, hogy az az eszement pörgés, amiben éltünk lecsendesült. Milliónyi előnyt és hátrányt lehet felhozni. Arra biztatlak, hogy igyekezz olyan dolgokra figyelni, amik előre vitték az életed. Ülj le és értékeld a 2020-as évet. Ne felejtsd el megtervezni, milyen legyen a 2021, még akkor is, ha nem látod pontosan, mi vár rád. Legyenek céljaid! Maximum kiigazítod őket, átértékeled, ahogy én is tettem. Bár az egyik oldalról engem is nyomaszt, hogy kevés az emberi kontakt, igyekszem hasznosan tölteni és bizakodom a februári nyitásban, abban, hogy a tavaszra visszatérhetünk a régi kerékvágásba.

Mit várhatsz tőlem 2021-ben?

Fellebbent a fátyol, így természetesen írok még az online tanfolyamokról bőven, hiszen a Sorsfordító Varázslatok tanfolyamnak is megtaláltam a megfelelő módját, hogy az ország másik végéről, vagy akár külföldről is tudj csatlakozni. A tesztelése már javában folyik, kiváló eredményekkel. A 2021. február 13-án induló csoport már a virtuális térben is elérhető. Az igényektől függően még 3 kisebb tanfolyamot tervezek elindítani zárt online térben, aminek az alapjait már le is raktuk. Könnyen áttekinthető, követhető felület készül, amivel még bőven van munka. Nem mondok le a tavalyi tervekről, ahogy a körülmények engedik, elkezdődnek a workshopok. Igyekszem kigondolni, ehhez hogyan lehetne online csatlakozni, hogyan lehet megoldani, hogy a szükséges eszközök, kellékek megfizethető áron jussanak el hozzád, aki nem tudsz személyesen eljönni. (Amennyiben van gyakorlatod, tapasztalatod a csoportos csomagküldés terén, szívesen várom a javaslataid, írd meg emailben!)

Rendszeres közös meditációkról is elgondolkodtam, de nem tartom olyan eredményesnek, mint a tudatos jelenlétre való törekvést és a figyelést. A kettő közötti különbségről és a véleményemről, hozzáállásomról is olvashatsz a későbbiekben, mert erre az évre több kommunikáció vár.

Egyetlen dolgot tudok ígérni biztosra: rajta vagyok a témán. 😊 Egye fene, legyen kettő! A Sorsfordító Varázslatok tanfolyam biztosan kap online felületet is, amiről már az oldalán olvashatsz egy kicsit.

Itt az utolsó sorokban pedig újra arra kérlek, hogy töltsd ki ezt a kérdőívet! Derítsük ki közösen, mire van a legnagyobb igény, mibe érdemes az időmet fektetnem, hogy eredményesen tudjak segíteni a legtöbbeteknek.

Előre is köszönöm!

Szeretettel:

Szuromi Éva

Ez is érdekelhet:

szerelmi mágia előtt